Tudom utáltok, én is utálom magam, és tudom, hogy sokan megköveznétek, és én is ezt tenném magammal! Csak bátran el lehet mondani mindennek, mert én is ezt teszem itthon! Az otthoniak persze dorgálnak, hogy miért szidom magam, de ők nem igazán értenek meg... Tudom, hogy van egy két ember, aki szívesen olvassa a történetemet, és tudom, hogy rossz, ha egy fejezet túlontúl sokat késik... És én igyekszem, de amint hazaérek a suliból, alszok! Nagyon lefáraszt az 1 órás buszozás... És gondolkodni sincs erőm... Na mind egy is nem siratom magam! Nem sajnálni kell, hanem megvetni!!! Hogy jót is mondjak! Találtam bétát! ( Köszi Ricsi, hogy elvállaltad!!!:) :D ) Így az ez utáni részek nem fognak hemzsegni a helyesírási hibáktól, és így élvezhetőbb lesz!:) Plusz! Kitaláltam egy törit Angyal és Bubi pályázatára!Ha lezárul, kiteszem!:) Éééés, hogy az izgalmakat fokozzuk, van még egy történet, ami a fejemben motoszkál! Figyelmeztetek mindenkit! Teljesen hétköznapi! Nincsenek benne vámpírok, farkasok, se más mítikus lények! Egy teljesen hétköznanpi lány, teljesen hétköznapi módon leírt nem teljesen hétköznapi kamaszkora! ;P Hogy miért? Majd kiderül!!! :P És itt van még egy! Szerintem ennek tuti örülni fogtok, és léehet, hogy nem köveztek meg annyira!! Itt egy kis ízelítő a 20. fejezetből!!!!:D:D FIGYELEM! NINCS LEBÉTÁZVA!!! Mivel most nem akarom a dolgot hétvégéig halogatni, és a bétám csak hétvégén tudná visszaküldeni, így most ezért ilyen formában kapjátok meg!!! Plusz! Ha lesz új fejezet, akkor az álltalában hétvégén lesz fent! Vagy hét elején! A suli miatt! Meg nekem a korán kelés miatt!:P Na itt a várva várt kis rész:
Carmen törte meg a csendet, amit én a tanulmányozásával töltöttem.
- Izé figyelj! – az aggodalom erősen átitatta a hangját, és ez majdnem visszatartotta attól, hogy ne fejezze be! De csak majdnem... – Tudod, amit a konyhában mondtál, az szóval... – hagyta félbe a mondatát, majd egy gyors szájrágás után folytatta – szóval tudod, az lehet, hogy igaz volt. – fejezte be mondandóját, majd reménykedő arccal nézett fel rám.
- De hát ebben semmi különös nincsen! A vámpírok, csak úgy, mint az emberek szerelembe esnek! – mosolyogtam el magam a végére.
- De ez nem olyan egyszerű... – honnan olyan ismerős ez a mondat... Miért kell a szerelemnek ilyen bonyolultnak lennie... Jaj Philis! Jaj Carmen... – Én nem vagyok tökéletes pár számára! Nem vésődött belém! – gyűltek könnyek a szemébe, majd megadóan lecsorogtak kerek arca oldalán, és elérték végállomásukat, mikor lecsöppentek a sziklás kemény földre.
- Hát az is lehet... – kezdtem a mutató ujjamat feltartva, amit kicsempésztem a zsebemből – Elképzelhető, hogy... – a kisokosom feladta a szolgálatot, mivel nem tudtam, hogy most mit mondjak... És ez iszonyú érzés volt, mikor tudtam, hogy a legjobb barátomnak szüksége van rám...
Carmen észrevette az üzemzavart, és kitört belőle a zokogás. Én pedig szorosan megöleltem jelezvén, hogy itt vagyok, és segítek neki! Hosszú órákon át ücsöröghettünk ott egymást melengetve, és vigasztalva.
Nagyon nagyon sajnálom, és nyugodtan fejezzetek, és szidjatok le a hsz-ekben, ha lesz erőtök írni a düh miatt... Szidjatok agyba főbe, én is azt teszem!!!
