Nagyon köszönöm,ha elolvasod eme gondolataim

Persze tudom,hogy ezeket a sorokat nem sokan olvassák, de valahogy csak ki kell találnom mit is akarok... Ha így, akkor így. Ha csak én olvasom,és ez a blog csak a saját szórakoztatásomra jó akkor is megéri...
Mert legalább letisztulnak bennem a dolgok. Mindig is így volt.Könnyebb,ha írhatok. De mostanában nem teszem ezt,és szégyenlem magam emiatt... Hová lett az a lány aki csak a könyveknek és az írásnak élt? Mit csinál most? Miért azt csinálja, és miért nem ezt? Vagy akár össze is egyeztethetné a kettő énjét nem de bár?
Ha csak kettő volna, igen, megtehetné,könnyű szerrel. De Ő nem állt meg a kettőnél... Több kell neki, mert neki minden kell!!!
A suli, a tánc, a szórakozás, a boldogság, a munka, a könyvek és mindezek mellett az írás... Nehéz. Annyira, hogy ha feljövök ide, belesajdul a szívem annyira szeretnék valamit adni. Csak pár szót ha nem is többet, de félek. Félek,hogy berozsdásodtam, és nem adnék olyan munkát ki a kezeim közül,amit megérdemel az,aki olvassa...
Mondhatja bárki hogy hisztis picsa vagyok és ez csak kifogás, lehet még igaza is lenne,de akkor is nehéz. Hiába van több ember is aki megért, és el tudom nekik mondani a gondjaimat, bánatomat, mindent amit csak szeretnék, sőt még támogatnak is az írásban, mégis nehéz. Mert nem tudom ki olvasná el a zagyva gondolataimat... És ez a fő nehézség az egészben. A bizonytalanságom.
Tudom, magam miatt kell írnom, nem az elismerésre várni. Tudom hogy így kellene! És egy ideig működik is ez, de ha elfogy az ihletem,és megnémulok hosszú időre, utána félek visszatérni... Félek megint csalódást okozni.Félek a fellegekbe mászni,hogy aztán megint lezuhanjak a semmibe... Félek megtalálni a hangom, mert tudom,hogy egyszer úgyis megint el fog veszni, ha veszteség ér...
Ezeket a sorokat írva rájöttem,hogy önmagamtól félek,és csakis én lehetek az akinek meg kell birkóznia ezzel, mégis... Nem akarok egyedül nekivágni... Kérem szóljon aki még szívesen hallgatná a fakó tolmácsolásomban a történeteimet... Köszönöm.