Érzelemhullámok
(Jaramie szemszöge)
Miután elaludt az én egyetlen Amym, egy tapodtat sem mozdultam mellőle. Egyszerűen elbűvölő volt, ahogy aludt. Mint egy angyal. Az én angyalom. Az egyetlen, és csodaszép angyalom!
Megcirógattam az arcát, mire elmosolyodott. Még gyönyörűbb volt mikor mosolygott. De ő mikor nem gyönyörű? Egyszer csak nagyon furcsa arckifejezése lett. Mintha félne valamitől, vagy nem is tudom. Majd hirtelen felriadt. Mindenki abbahagyta azt amit csinált. Mindannyian Amyt figyeltük. - Mi a baj? – kérdeztem.
- Semmi! – válaszolta gyorsan, hogy megnyugtasson mindenkit. De mondjuk, én nem nyugszom meg ilyen egyszavas válaszoktól!– Csak egy rossz álom. – mondta halálsápadtan.
- Az a lényeg, hogy elmúlt. – mondtam, és megfordult a fejemben, hogy átölelem, de azt most inkább ne. Mi van, ha még jobban megrémül, vagy nem is tudom.
- Igen. De olyan élethű volt...
- Ezt hogy érted? – kérdezte Netil érdeklődve.
- Csak túl valóságszerű volt! Ennyi. Lehet, hogy egy álom folytatódása...
- Az lehet. De nem tudhatjuk biztosra. Ha bármi ilyen álmod lesz, szólj! Rögtön! Rendben? – ezek a mondatok Athalie szájából hangoztak el. Ő egy apró bólintással felelt. Majd rám függesztette a tekintetét. Én mindvégig őt néztem, amíg beszéltek egymással. Alaposan megnéztem minden egyes porcikáját, nehogy elfelejtsem. A szemem megakadt a száján. Vajon mit szólna, ha most megcsókolnám? Viszonozná, vagy elhúzódna?
- Látom, elfoglaltak vagytok, de én azért mégis csak beszélnék veled, ha nem baj. –szólt közbe Netil.
- Ja.. Öhm. Oké. Rendben. – szép amikor elpirul.
Jólesett, hogy a tekintete folyton visszajárt rám. Ami viszont nem tetszett, hogy én sem nézhetem őt tovább. Ezt meg is fogalmaztam gondolatban! Netli! Tudod, vannak néha olyan pillanatok az ember életében, amikor nem kéne közbe avatkozni! És ez, most pont egy olyan pillanat volt!!! - üvöltöttem a fejébe. Ami meglepett, hogy válaszolt is rá! Ja persze a gondolatközvetítés! Bocsi, de ez most egy krízishelyzet, és már napok óta tervezem, szóval, sipirc ki kölyök! A másik szobában Philis vár!
- Bocsi srácok, de úgy értem négy szem közt!
- De hát... ! – kezdte volna Amy felháborodva – Vagyis úgy értem, hogy ja. Jó. Persze. Miért is ne?- adta meg magát végül. Én meg szomorúan ballagtam át a másik szobába. Még le se ültem, máris rákezdett.
- Helló Jaramie!
- Helló. – mondtam letörten, miközben helyet foglaltam Philissel szemben.
- Nyugi! Nem fogunk megenni! – mondta a szöszi mosolyogva.
- Ha-ha-ha! De vicces! – komolyan nem volt kedvem most viccelődni.
- Hát jó! Én csak könnyíteni akartam a helyzeten... Hidd el én sem akarok itt üldögélni! Jobb dolgom is van ennél! De tudod milyen Netil... – ami azt illeti nem tudom, de mindegy is.
- A lényeg? – kérdeztem dühösen.
- Ácsi! Nyugi nem kell így felkapni a vizet... Istenem! Mért nem én beszélek most Amyvel? Miért ezzel kell?
- Van nevem is! – hát ez már tényleg több a soknál! Minek kertel ennyit? Kezd felmenni a pumpám!
- Ó jajj bocsi! Na szóval! Tudod az érzelmek érzése, eléggé furi dolog. Gondolom, nem tudod elképzelni, szóval elmondom. – meddig dumál ez a hárpia?
- Nem kell semmit sem magyarázni! Meddig kell még itt ülnöm? Mikor mehetek végre vissza Amyhez? – mondtam már fogcsikorgatva! Miért nem tér már a lényegre? Ekkor egy üvöltés szelte át a szoba feszültséggel teli levegőjét. Majd Amy rohant el mellettem, és könnyes arccal rám nézett. Szerelemmel? Majd újra ordított.
– NEM! AZ NEM LEHET!- és kirohant a házból. És én már meg is iramodta, hogy utána megyek, de a többiek lefogtak.
- Mi ez az egész? Minek fogtok le? Mit csináltatok Amyvel? – mondtam. Az utolsó mondatot inkább üvöltöttem, egyenesem a szöszi szemébe.
- Nyugalom! Semmi baja sincs!
- Nyugodjak meg? Mikor így láttam őt? Még hogy semmi baja! Akkor miért sírt? – tettem fel a kérdéseket, miközben próbáltam szabadulni négy erős vámpírkéz elöl. Négy... Hol van a harmadik? – Hol van a harmadik társatok?
- Azt hittem már sosem tűnik fel neki! – csóválta a fejét a szöszi, miközben Netillre nézett. – Tudod Athalie éppen a Vadász nyomában jár. Direkt hergeltelek fel téged, hogy a Vadász ide jöjjön!
- Mi? – mi az hogy ide jöjjön?
- Tudod, a vadász megérzi, ha valaki fél, vagy ideges. De főleg a farkasoknál. És ezért, hogy Amynek ne essen baja, olyan érzelem hullámokat sugároztam felé, amitől ilyen lett, és elmenekült innen.
- Hogy micsoda? És mi van, ha megérzi Amy illatát, vagy azt hogy fél? Vagy, hogy zaklatott? Mert minden bizonnyal felzaklatta a te érzelemhullámod!
- Nyugi! Nem esik senkinek semmi baja sem!
- Hiszem, ha látom! – ezzel kitéptem magam a mostanra már gyenge szorításokból, és neki iramodtam az erdőnek!
Nem engedhetem, hogy Amynek bármi baja essen! Nem nagyon törődtem azzal, hogy miben jelenek meg előtte, így a ruháim nagy része szétcincálódott az átváltozáskor. Azért csak nagy része, mivel a rövidnadrágom csodával hatályos módon, épségben maradt. Így azt a lábamra kötöztem, amennyire tudtam, és neki iramodtam az erdőnek Amy illatát követve. Egyszer csak idegen hangok jelentek meg a fejemben.
Hé Jaramie segítsünk? – mondta Josh. Naná, hogy ő volt az, mivel ő minden jó kis akcióban benne van!
Nem kell Josh meg ez egyedül is. – intettem le.
Azért ha meg gondolod, csak vakkants egyet! – mondta Kenzi
Meg lesz! Nyugi ha bajom esik, választatok másik Alphát!Rendben? Kerestek egyet, vagy kinevezem Billyt! Oké?
Rendben tesó, de bízzunk benne, hogy csak egy vámpír fog meghalni ma! – mondta röhögcsélve Benjamin. Hogy lehet egy szinte gyerek ennyire idegesítő?
Hé! Ez jó poén! – avatkozott közbe Josh is. Tök jó! Le sem fognak szállni rólam ezzel! – Egy farkas, aki vámpír is egyben! – na mit mondtam...
Na jó! Tünés a fejemből srácok! Most már tényleg elegem van!
Okés! Kérésed számunkra parancs! – mondta Kenzi.
Sajna szó szerint! – sóhajtotta lemondóan Benji.
Ezzel eltűntek a fejemből hála a jó égnek! Én meg tovább futottam az illat után. Minden erőmet beleadtam. Olyan gyorsan száguldottam, amilyen gyorsan még soha!
