Helló.
Elnézést a kimaradásért. Restellem, de nem tudtam írni. Nem csak mert esetlegesen túlvállaltam magam, és időm nincs, de egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy Amyként gondolkodjam... Ám most pótolom.:)
Jó olvasást!
Ui: Ez a kép kicsit segít megérteni Netil eszmefuttatását.:)
Túl sok információ
(Amy szemszöge)
Netil szigorú szemekkel fegyelmezett. Tudtam, hogy én vagyok a hibás, de egyszerűen nem tudtam úgy odafigyelni az útra, amíg az a lány jár a fejemben. Rémisztő,még bele gondolni is, hogy egy ember, aki mit sem tud a világunkról,egyszer csak belecsöppen.
Ez nem hagy nyugodni... Egy védtelen lány, ki tudja hol van,és hány embert ölt már meg akaratán kívül, megőrülve a szomjúságtól...
-Ne gondolj ilyenekre! Inkább a vezetéssel foglalkozz. - Netil bánatos hangja rántott vissza az útra, mi előttem hevert.
-Nem tudom megtenni,hogy csak úgy elfelejtsem! - csaptam vissza.
-Muszáj lesz megtanulnod, hogy kell... - hajtotta le fejét.
Miután felhajtottam a kocsifelhajtóra,már ugrott is ki mellőlem és vágtázott be a házba. Én utána, persze nem lóhalálában. Így is a konyhában értem utol.
-Mi a fenéről beszéltél a kocsiban? - vontam kérdőre Netilt,aki ennek hallatára megfordult.
-Nem menthetsz meg minden Bolyongót. Néha bele kell törődnöd, hogy nem tehetsz értük semmit!
Túl sok új információt tartalmazott ez a két mondat,ami a pillanatnyi lefagyásomat jelentette. Ezt a kis üzemzavart Netil ki is használta, hogy átvánszorogjon a nappaliba. Én pedig utána, miután kellő oxigén került a szervezetembe,hogy egyáltalán újra levegőt vegyek.
-Álljunk csak meg egy szóra! Eddig nem azt szajkózta mindenki, hogy nekem meg kell mentenem akit csak lehet, és hogy ez ellen nem tehetek semmit, mert ez a feladatom? Most meg azt mondod, nem tehetek semmit sem egy
Bolyongóért? Kezdjük azzal, hogy mi a frász az a Bolyongó? Ez valami kódnyelv,amit azelőtt találtatok ki, hogy én beléptem volna az életetekbe? - fújtam ki haragosan a maradék levegőt a tüdőmből.
Netil mélyet sóhajtott, mielőtt belekezdett volna mondandójába.
-Ez az egész egy nagyon régi elven alapszik. Egyfajta rangsor. Vannak olyan vámpírok a társadalmunkban, akik felettünk állnak. Jóval felettünk... Persze vannak alattunk lévő vámpírok is, de ők idővel arra a sorsra jutnak, hogy józan eszüket elvesztve a vér után kutassanak. Ez elég ésszerű, feltéve,hogy minden emberség kimúlik belőlük idővel...
Netil letelepedett a kanapéra, én pedig mellé ültem,mielőtt szólásra nyitottam volna ajkaim.
-És mit illene még tudnom erről az egészről?
Hosszas morfondírozás után Netil egy lap és toll után nyúlt az asztalon. Elkezdett firkálgatni. Két négyzetet úgy,hogy legyen egy közös részük,mely egy újabb négyzetet eredményezett, ezt két részre osztotta egy vonallal. A felsőbe egy szót írt :
Harapás. Majd azt a négyzetet, amiben e szó szerepelt megint két részre osztotta egy szaggatott vonallal. A szaggatott vonalas részekre újabb szavakat vésett. Egyikre azt,hogy
Korcsok, a másikra pedig a
Bolyongók, majd Elveszettek feliratot. A két nagy négyzet közös részéből fennmaradt üres placcra a következőt írta:
Születés: Keverékek, Félvérek. A nagy négyzetekbe egy egy szót vésett:
Tiszta vérűek és
Emberek.
Miután abbahagyta a rajzolást, elém tolta a papírlapot és magyarázni kezdett.
-Ugye emlékszel a mesére,amit jó egy évvel ezelőtt mondtunk neked, mikor megjöttél?
Kicsit meg kellett dolgoztatnom a jó öreg szürkeállományt,de végül felrémlett a történet körvonala.
-Broshua és Inakim,ugye? - húztam fel az egyik szemöldökömet.
-Pontosan. Mire emlékszel még?
Sajnos a vér előtti időkről homályosabb emlékeket kapok ha vissza emlékszem. A vér előtti életem addig tartott,míg rá nem támadtam Johannára. Azóta mindenről sokkal részletesebb képet alkotok,s raktározok el. Ennek ellenére azért eszembe jutott az a történet.
-Broshua egy vámpír aki embernőket ejtett teherbe, majd megölte őket. Ám Inakimba szerelmes lett és meg akarta menteni, de a Qiuleute nő szervezete nem reagált a méregre,így átváltozás helyett meghalt,miután megszült téged.
-Röviden összefoglalva ennyi... - helyeselt Netil – Akkor nem is kellett többet tudnod,hisz nem volt biztos, hogy velünk maradsz és nem akartuk Athalie dolgát megnehezíteni a több munkával. De mostanra nagyon valószínű,hogy itt ragadtál. - kacsintott rám,én pedig vissza mosolyogtam – Így felelned kell: Szeretnél többet tudni a társadalmunkról?
-Igen. - gondolkodás nélkül vágtam rá ezt a szót a kérdésre válaszként.
Nem éreztem szükségét annak, hogy bármeddig is töprengjek ezen a kérdésen. Számomra nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőm kézben tartásához ismernem kell minden részletet a fajomról.
-Hát akkor figyelj! Látod az emberek feliratú négyzetet? - én bólintással feleltem – Ők a sima emberek. Semmi természetfelettivel nem rendelkeznek. A Tiszta vérűek -itt a megfelelő négyzetre mutatott – olyanok,mint az apám volt. Igazi vámpírok. Nem csordogál embervér az ereikben. Képesek embereket harapással hallhatatlan vámpírrá tenni, ha a célszemély iszik teremtője véréből. Ilyenkor korcsokká alakulnak át az áldozatok. Ha a Korcsok nem ölik meg prédájukat,tehát marad bennük pár csepp vér, a méreg bolyongókká változtatja azokat. - ujjai folyamatosan ugrándoztak a különféle mezők között a papíron, ahogy haladt a történetben – Ők már nem hallhatatlanok! Ezt a posztot csak korccsá válás után kaphatják meg. Amennyiben ez nem állhat fent, erejük folyamatosan csökken, s agyi aktivitásuk a nullához közelít.. Ilyenkor már csak a vérszomj hajthatja őket! Ekkor vállnak Elveszettekké. Bolyongók, kik a legmélyebbre süllyedtek, átlagemberré váltak. Persze erejük, értelmük nem átlagemberhez hasonlítható, csupán emberre ártalmas fegyverekkel is megölhetőek. És ami a legfontosabb, már nem változtathatóak át hallhatatlan vámpírrá... - fejét felemelte a papírról, s a szemembe nézve folytatta – Ha valaki eddig eljut, már csak a halál adhat neki megnyugvást.
A némaság súlyos leple telepedett vállaimra. Kellett pár pillanat,míg mindent elraktároztam, s feldolgoztam az imént hallottakból. Úgy néz ki minél mélyebbre süppedek ebben a természetfeletti világban, annál több értelmezhetetlen, ugyanakkor elég helyénvaló dologgal találom szemben magam.
-Bocsánat,nem akartam mindent ilyen hirtelen a nyakadba zúdítani! Elnézést... - habogott Netil, reagálva megkövülésemmel párhuzamos némaságomra.
-Semmi gond, csupán nem gondoltam, hogy minden ennyire... - keresnem kellett a megfelelő szót pár másodpercig -összetett.
-Idővel hozzászoksz és nem fog gondot okozni a megkülönböztetésük sem. - mosolygott rám lágyan barátnőm.
Kérdezni akartam, hogy azt miként tanulhatom meg, ám a hirtelen kicsapódó ajtó belém fojtotta a szavakat. És azon az ajtón Philis vágtatott be szélsebesen. Csak előttünk fékezett le, akkor is csak addig, míg felmérte, hogy csak ketten tartózkodunk a nappaliban.
-A többiek? - Philis hanghordozásán is érződött, hogy nagyon feldúlt.
-Carmen és Kyle elmentek valahová. A falka többi tagja járőrözik, Athalieről fogalmam sincs merre jár. - feleltem én, hisz Netil gondolom Philis riadtságára a fejében kereste a megoldást.
-Athalie velem volt. Még mindig kint járkál. Nagyon nem hagyja nyugodni ami történt.
Most figyeltem csak fel Philis átható vér szagára. Ugyan a ruháján nem látszott semmiféle küllemi sérülés, ugyanakkor iszonyatosan büdös volt a vértől. Nem azért mondom, mert átható ember, vámpír,vagy alakváltó vér szaga volt, hanem mert orrfacsaró szag lengte körül.
-Elveszettek Amy. - Netil hangja váratlanul ért – Az ő vérük szagát érzed. Már nincsen bennük semmi emberi, semmi egyedi. Mind egyformák... - következő szavait Philishez intézte – Látom elég sokkal akadtatok össze. - ráncolta homlokát.
-Ami azt illeti voltak egy páran... - látszott Philis arcán, ahogy elmereng ezen egy darabig, majd hirtelen visszatér a mi társaságunkhoz – Pont ez a baj! Túl sokan vannak! Mi is sokat találunk és a kutyulik is egyre többel akadnak össze...
-Jaramie! - szaladt ki a számon féltésem megnyilvánulása.
-Ami azt illeti, nem csak ők! Kenziék is hosszabb műszakokat vállalnak odaát. - morgott Athalie, mikor belépett az ajtón, s én egyik legjobb barátom nevének hallatán, már fel is pattantam ültömből.
Már meg sem lepődöm, hogy ő is ugyanolyan büdös, mint kebelbarátnője. Így ezt a tényt csak lazán átugrom,és a tényleges fontosságú kérdéseimet helyezem előtérbe.
-Kenzi? Mi van vele? Jól van? Mikor beszéltél vele? - repkedtek szavaim éles tőrök módjára,
egészen Athalie füléig.
-Hát, máma beszéltem vele telefonon. Kicsivel azután hívta az itthoni telefont, miután elmentetek Netillel. Ő mondta, hogy nagyon sok olyan vámpírral találkoztak, akik nagyon nem hasonlítanak ránk. Persze amint tudtunk mi is körülnéztünk Philissel.
-Kenzi mennyit tud az Elveszettekről? - kérdezte Netil félpillanattal Athalie monológja után.
-Csak annyit, hogy az azokhoz hasonló vámpírokat megölhetik nyugodt szívvel. - lépdelt Athalie közelebb – A többit majd személyesen. Pár nap múlva érkeznek...
A szívem nagyot lódult. Hamarosan láthatom a barátomat. Annyi hosszú nap és hét után... Ugyanakkor ez nem egy baráti alapon fekvő látogatás lesz. Sajnos pont a vész érzete tereli vissza hozzánk, a családjához...
