Philis története
(Amy szemszöge)
Mikor visszaértünk Clara nagyi házához, a többiek viselkedéséből ítélve tudták, hogy mi történt. Naná, mivel Netil képessége a gondolatolvasás, és közvetítés, Philisé pedig az érzelmek érzékelése. Szóval ... Mindenki tudott a dologról, de Netil lefekvésig csak vigyorgott.
Nem nagyon törtem magam azért, hogy megértsem, mivel Netil mindig nagyon fura. Ezért mikor ezt gondolatban is közöltem vele, csak még jobban vigyorgott. Nagyon nem értem ezeket az érzelem változásait! De mindegy is! Este valamilyen oknál fogva nem tudtam elaludni, ezért kimentem a tornácra, és meglepődve tapasztaltam, hogy Philis is ott ücsörög.
- Szia! – köszöntött egyhangúan a szeme a csillagokat pásztázta. Szerintem nagyon is egy bizonyos csillagot figyelt.
- Szia! – csodálkoztam, hogy szóba áll velem, mivel egésznap olyan barátságtalanul viselkedett, még a megszokottnál is barátságtalanabbul.
- Nem tudtál aludni? – kérdezte, miközben letelepedtem mellé.
- Nem. Csak tudnám miért...
- Biztos izgatott vagy! Én már csak tudom... – nézett rám nagyot tudóan, majd visszafordította a csillagja felé a tekintetét.
- Miért nézed azt a csillagot? – kérdeztem én is a csillagot nézve.
- Tudod, mi vámpírok is lehetünk szerelmesek egy élete! Vagy inkább egy öröklétre! – az öröklét szónál elfintorodott- Ez is olyan, mint a bevésődés! Egy vámpír élete során csak egyszer lesz szerelmes! Én is úgy, mint más, sajnos szerelmes lettem... – felsóhajtott, miközben a szemét a földön tartotta.
- Miért sajnos?- kíváncsiskodtam őt fürkészve.
- Tudod ez egy kicsit bonyolult! Én tényleg szerelmes voltam egy másik vámpírba, és az ő érzéseiből ítélve ő is belém! – nézett rám szomorúan – De ez mégsem ilyen egyszerű! Sajnos nekem meg kellet szenvednem ezzel. Tudod, ez már több száz évvel ezelőtt történt, és akkor még két uralkodónép volt. Mi, és a Tribunok. A tribunoknak volt egy-két különleges képessége! Az egyik, a gondolatok elrejtése, vagy csak azoké, amiket nem is akartak, hogy Netil meghalljon, immunisak voltak Athaile képességére, és bármilyen hamis érzést el tudtak sugározni hozzám. Az én szerelmem is egy Tribun volt. – visszaemelte a tekintetét a csillagra. – Erre csak később jöttem rá! Mi, és a Tribunok harcoltunk egymással, és neki az volt a dolga, hogy engem elpusztítson! Nekem, pedig megvédeni magam. De bármennyit is gyakoroltam a támadást, őt egyszerűen nem tudtam megölni! Szerettem, és nem akartam elveszíteni! Inkább ő öljön meg engem, mint én őt! A többi képesség tetejébe, neki még az érzelmek érzékelése is plusz dolog volt. Mivel szerettem, és igazából, ezért ezt megérezte, és nem tudta elviselni, így a tribunok szokásához híven, csillaggá változott. Tudom kissé furcsa, hogy egy vámpír csillaggá változzon, de nekik ez volt a „természetes” halál! Ha meg töltőd a szívét szeretettel, csillaggá változik! Csak így lehet őket megölni! Csak így! – a történet végére újra rám nézett.
- Sajnálom! – mondtam együtt érzően. Most már tudom, hogy miért olyan morcos mindig.
- Nem kell! Ez már rég volt! És most már nem zavar annyira a ti szerelmetek! Mármint az, hogy érzem! Már szinte semmi az egész!
- De csak nem annyira, és szinte semmi! És nem semmi! Élnek még tribunok?
- Nem tudunk róluk, és valószínűleg ők sem tudják pontosan, hogy kik. Korunk béliek, már biztosan nem élnek! Szóval nyugodj meg, egy sem fog a szerelmével zaklatni! – mosolyodott el a végére.
- Ezt hogy érted?
- Ők mindig a kiválasztottakat keresik! Úgy, mint Netil, én, Athalie, és most te!
- Ti is azok voltatok, mit most én? – ez egy kicsit furcsa. Egy új értelmezhetetlen információval álltam szemben. Akkor én is egy leszek közülük, ha meg lesz az utódom?
- Igen! – lepett meg Netil hátulról. Amint hátra néztem, a hátsó kijárati ajtó félfájának támaszkodva engem nézett. – És a gondolatban feltett kérdésedre is igennel kell felelnem!
- Mi? – akartam tovább is folytatni, de hirtelen egy kép villant be a tudatomba: egy lélegzetelállítóan jóképű férfi állt előttem, és kezet csókolt, amitől el ált a szívverésem. Amit nem értettem, mi8vel én Jaramiet szeretem, és sokkal jóképűbb mint ez a nyámnyila szöszi! Aki mellesleg vámpír, mivel hófehér, és jéghideg bőre van! Mit eszek én ezen? Ezzel a gondolattal véget is ért ez a furcsa kép. – Mi volt ez?- néztem rá Netilre.
- Azt hiszem nem halt meg még minden Tribun...
