Sziasztok! Nem hagy nyugodni, hogy fejezet nélkül hagytalak titeket már mióta! Elhiszem, hogy inkább a 27.-fejezetet olvasnátok, de gond van! Nem az írásomszállt el, meg a "tehetségem"(ami nem sok van, csak próbálom kihasználni azt a csöppet) egyszerűen az egész életem szállt el! Valahogy a barátok tömkelege is elárul, persze amolyan műbalhé, de nem tudom most még ezt sem elviselni! Itthon sem minden a rendben, legalábbis csak részemről! Anyuval minden jól van, de én folyamatosan felhúzom magam mindenen,és mindenre robbanok! Ittohn, mikor az rásra kellene figyelnem, leeresztem a sulis gondokat, és nem maraad erőm semmie! Belátom nagy felelőtlenség volt belekezdeni a Könyvbe zárt valóságba, úgy, hogy az Utolér a sors-ot nem fejeztem még be! De egyszerűen nem akartam, hogy úgy járjon, mint a többi kreálmányom, ami a múlt, és a feledés homályába került..... Egy időre! De mindet előhalászom, leporolgatom, megfényestem, és szebben fog ragyogni, mint mikor kitaláltam! Mondhatni nyár óta "érettebb" fejjjel járom az utcákat. Hála nektek! Mert mikor szükségem volt valamire,amibe kapaszkodhattam,támaszt nyujtottatok azzal, hogy el látogattatok ide, és írtatok nekem! Egyszerűen imádlak titeket! Ezért is nem akarom ezt tenni veletek! És nem is fogom, mivel saját magammal is kicsesznék, méghozzá elég rendesen! Úgyhogy segítsetek megint felállni, és nézzétek el nekem, hogy annyi kimaradás volt némely dolog miatt(novella, versek, verseny, másik történet), de nem tudom őket csak úgy elengedni! Átadni másnak! Nem megy! És bármennyire önzően hangzik, osztozni sem tudok! Úgy érzem, hogy ezt a történetet, verset, nvellát egyes egyedül ÉN tudom csak megírni úgy, ahogy kell! Pedig vagytok itt jó páran, akik igazi írok, míg én csak itt toporgok a nyomotokban! De akármennyire önzőnek tűnik, nem adhatom oda másnak! Ők az én kis teremtményeim, az énötleteimmel, és az én életemet szövöm bele! Nem tudok túladni rajtuk, akár menniyre nem marad időm másra, jó formán csak az írásra, vagy még éppen jelen pillanat is igazolja, hogy arra sem! De beteg lennék, ha feladnám az álmaimat, az elképzeléseimet! Ezért kérlek bennettek, hogy még egy nagyon kis ideig várjatok! És jelezzétek, hogy itt vagytok még! IDE ÍRJATOK, mert nekem most ez nagyon nagyon nagyon sokat jelentene! Tudnék annyi erőt meríteni, hogy talpra álljak, és mindent a kezemben tudjak tartani! Mindent ami fontos nekem! TITEKET IS! De hogy ne csak a szokásos sirámjaimat hallgassátok, itt az eddig megírt 27. fejezet! Jó szórakozást hozzá addig is! ÉS SIETEK,AHOGY CSAK TUDOK, ÉS MIHAMARABB BEHOZOK MINDENT!!! Esküszöm!
A reggelem kicsit döcögősebben ment, mint általában. És az sem könnyített a helyzeten, hogy azt a hülye gipszet is viselnem kellett. Lezuhanyoztam, felvettem egy fekete farmert, mert a kedvencem a tegnapi események hatására szétszakadt. Kihúztam a szekrényből egy fekete toppot, és egy fekete zipzáras, kapucnis, zsebes felsőt, adtam a még nagyban alvó Jaramie arcára egy puszit, és letántorogtam a lépcsőn. Ahol Netil kérdő pillantásába ütköztem. Idegesen topogott az aranyszínű topánkájában, ami kiemelte az aranymintás felsőjét, valamint az ugyan ilyen színben pompázó övét, amit egy kék farmer övtartójába csúsztatott bele.
- Hol a gipszed? – emelte az ég felé a tekintetét, majd természetfeletti gyorsasággal megtette az utat a szobámig, feltette a gipszemet, és megállt előttem.
- Kösz! Egészen kiment a fejemből. – szabadkoztam, majd valahogy magamra erősítettem azt az izét.
- Azt tudom, hogy nem túl kényelmes, de viselned kell! Igazából még a lábadon is kellene, hogy legyen egy járógipsz, de arra már nem ítéltelek!
- Oh! De jó nekem! – mondtam gúnyosan, míg a csupasz kezemmel felemeltem a táskámat, és a vállamra vettem. Ekkor tévedt be Carmen is a nappaliba, és a kezében kettő táska függött.
- Azt hiszem ez illik a szerelésedhez! – állapította meg Carmen, és oda adta az arany szegélyű válltáskát Netil kezébe,aki felvette, és kitartó mosolyát felém sugározta.
- Mi a..? – hüledeztem
- Én vagyok az unokatesód, aki most költözött ide Massachusetts állam ból. – jelentette ki büszkén.
- Nekem aztán mind egy, de egyáltalán nem nézel ki Massachusetts állambelinek! – indultam meg az ajtó felé.
- Miért, hogy néz ki egy oda valósi? – loholt utánam Netil, Carmennel a nyomában.
- Hagyjuk... – nevettem el magam,és beszálltam a volán mögé. Netil az anyósülésre, Carmen pedig hátra.
- És azt tudod már, hogy melyik osztályba fogsz járni? – kérdezte Carmen Netiltől, miközben a két ülés közé hajolt.
- Szerintem 9.-es leszel! Nem néznék ki belőled többet, és szerintem az igazgató sem. Léptem rá a gázra.
- Mondanám, hogy talált süllyedt, de hazudnék! – vigyorgott Netil.
- Mi? Mit adtál be a dilinek, hogy felsőbb osztályba tett? – megmosolyogtatott a dolog, ahogy Netil próbálja meg győzni az igazgatót, hogy ő igenis több mint 15 éves.
- Ha te azt tudnád... – az ezután következő percekben Netil kifelé bámult az ablakon mosolyogva.
Mikor az iskola területére értünk Netil megszólalt.
- Ha kérdezik - bár úgysem fogják-, levélben tartottuk a kapcsolatot, és te alá tudod támasztani, hogy 11.-es vagyok! Okés?
- Két osztály többletet hazudtál? Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos volt a meséd... – szálltam ki a kocsiból, majd vissza a táskámért. – De hogyan fogsz tudni haladni az anyaggal? Tudtommal te suliban még nem nagyon tartózkodtál...
- Ugyan kérem! Ennyire ne becsülj le! Aranyom én még azt is tudom, hogy mit fogtok venni két hét múlva! – itt jelentőség teljesen megkocogtatta a homlokát.
Így nevetve vonultunk tovább az első óránkra. Mivel Netilnek azt is sikerült elérnie, hogy ugyan abba az osztályba tegyék, ahol én vagyok, mondván akkor hamarabb be tud illeszkedni.
A tanár már számított , így az egész bemutatkozósdit nem is eröltette annyira.
Tudom nem sok, de több mint a semmit!:) És még egyszer kérlek benneteket, higgyétek el, hogy nekem a ti véleményetek számít a legeslegtöbbet!!!
Ui: Megpróbálom május 15.-ére méltóképpen befejezni az Utolér a sors-ot, mert ugye akkor lesz egy éves az oldal,és az egész történet, amivel itt fárasztalak benneteket!:)Illetve gondolkozoma második könyv ötletén is, félek, hogy nem volna jó húzni nyúzni szegény Amy-t, bár megérne egy misét.....! Szerintetek?:)
