Láncreakció...

Helló!
   Régen pötyögtem ide, vagy bárhová is... Ám most itt vagyok, és időrendi sorrendben megosztom veletek a gondolataimat!
   Egy szép kis csokrot alkottam nektek a szösszeneteimből, ugyanis ezeknek mind köze van egymáshoz! Úgy kapcsolódnak, mint a lánc szemek.

2011. aug. 28

Valószínűleg csak egy újabb játékszer voltam a sorban. Gondolta jótékonykodik egy kicsit a nyaralásán, hiszen egy olyan pasi mint ő, nem állna velem szóba,ha komolyan gondolná. Máma pontosan egy hete, hogy a medencében csak köröztünk,és köröztünk, miközben nevettünk, beszélgettünk,és „véletlen” megérintettük egymást itt ott. Hisz olyan természetesnek tűnt, amikor megölelt, mintha csak a rendje módja szerint történnének a dolgok. Egy hét, és én többet gondoltam rá, mint ahányszor levegőt veszek ez idő alatt. Nem tudom elfelejteni a nevetését, mosolyát, mézédes hangját, melytől elolvad a szívem. S nem felejtettem el az érintése bizsergető nyomát a bőrömön… Az ujjak, amint végigszántanak csupasz derekamon, akárhányszor maga felé húz, hogy halljam, amit mond, vagy, hogy megóvjon attól, hogy valaminek, illetve valakinek nekiütközzek. De minduntalan az is eszembe jut, hogy mással láttam, s őt is megölelte, elhúzta mások elöl, és ez fáj. Nem tudok nem rá gondolni, holott nagyon szeretném elfelejteni azokat a barna szemeket, az édes mosolyt, és a kis göndör tincseket, melyek csuromvizesek; ám valamiért fájdalmat okoz, ha próbálom kitörölni az emlékeket…  Ám az is fáj,ha nem teszem meg! Mert csak egy játék voltam abban a két és fél órában. Csak ez az, amit biztosan tudok…

2011. szept. 1

Szóval…

Ez is csak egy a sokból,

Szebb a jótól,

De mű a rossztól

Állagát véve emberi,

Bár lehet, ezt meg kell kérdőjelezni!

Teszi a jót, s a szépet,

Így sosincs vége a mesének

De ő jár pórul, s nem én,

Mert ő lesz a nagyobb szarban a végén!

Mocskos kezét ellököm,

S ha nagyon kell, használhatom az öklöm!

Nem szabad, hogy elfeledjem,

Mennyire rossz ez az „ember”

S mégis szívem megszakad,

Ha ez a mocsok rám ragad…

2011. szept. 2

Tudom, hasztalan

Ám minduntalan rád gondolok,

Szívem dobban egy nagyot…

Akkor is, ha fáj, s éget,

Hogy téged egy másik kar ölelget…

Talán, csak mert úgy érzem,

Hogy hangod nem volt hamis, míg fogtad kezem…

De lehet, csak jól tudsz hazudni,

Nekem meg nagyot kellene lapozni!

2011. okt. 8


Emlékezni egyszerűbb, mint feledni,
De veled könnyebb magam rásarkallni
Tudom, rossz volt, s elmúlt,
De szívem még feldúlt
Ezért vagyok kicsit félénk,
Még ha ezt nem is mindig sugárzom feléd
Tudom, nem is veszed észre,
De belül egy pici részem sajnos még emlékezne
Visszatér a múltbéli sérelmekhez,
S így a jelen boldogsága nem jut elég térhez
Bár nagyon szeretném, hogy uralkodjon,
De a közelmúltam sajnos ebbe beleszól
Remélem ezért nem fogsz majd elfordulni,
S talán egy picit meg is fogsz kedvelni...

2011.okt. 9
Pillangó

-Azt nem úgy kell!

-Akkor hogy?

-Be kell hajtani a csücskét. Látod?

-De hát ez így nem is pillangó!

-Majd az lesz, ha folytatod.

-De nekem ez nem megy!

-Csak akarni kell. Segítek!

-Nem kell segíteni! Meg oldom egyedül.

-De az előbb mondtad, hogy nem megy!

-Azóta már rájöttem hogy kell.

-Rossz felét hajtottad be.

-Jól van, kijavítom…

-Ügyes! Akkor folytassuk. Most meghajtom a szárnyait. Próbáld meg te is!

-Így jó?

-Tökéletes! Fejlődő képes egyednek számítasz!

-Ha ilyeneket mondasz nem csinálom meg a pillangót.

-Nem bántásból mondtam, és különben is már nem sok van hátra!

-Ezt mondtad tíz perce is!

- De már tényleg csak a másik szárnya kell. Hát hagynád, hogy féloldalas legyen?

-Oké, ezt már kibírom.

-Ez a beszéd! Fogd meg azt a csücsköt a baloldalon, és húzd fel az orrához.

-Egy pillangónak nincs is orra!

-De most van! Különben is hogy mondanád másképp?

-Nem tudom, de nem orrnak az tuti!

-Akkor nevezd aminek akarod! Én nem tanítalak meg pillangót hajtogatni!

-Miért nem? Alapjában véve jó diák vagyok nem?

-Persze. Csak sokat nyafogsz, elegem van!

-Na, ne duzzogj már! Te mondtad, hogy mindjárt kész a pillangó. Tanítsd meg légy szíves!

-De csak ,ha nem nyafogsz többet!

-Megígérem!

2011. okt. 12.

Nincs jobb dolgom,

Mint magolnom

Magolni a szabályokat,

Mit szívem megfogadhat

Ne légy olcsó, ne légy drága,

S vigyázz a szád járására

Közben persze legyél nyitott,

ha olyan indított, ki szívedig hatott!

De akkor mit tegyek,

Ha gyakorlatban nehezek?

Ugorjak át mind felett,

S kérdezzem meg szívemet?

S mit tegyek,

Ha nem merek

Megszólalni, ölelgetni,

Szerelmemet kifejezni?

Mert nem akarok pórul járni,

S inkább csak a biztosra reagálni

De az sem jó, hogy nem mutatom, 

Léphet e, vagy inkább nyughasson

Így maradhat a magolás,

Az elmélet, és semmi más...

2011. okt.14.

Csak te értheted...

Most is nevetsz, tudom

Ajkad húzódik egy mosolyra

Görbe vonal mi arcod körbe futja

Orrod alatt kanyarogva

Rád nézek, s muszáj mosolyognom

Mystic Angel

Mind a három verzió! avagy Az adalék...

Mysic Angel Life - Életem... - es verzió:


Helló

   Most írom le harmadjára ugyanazt, kicsit másképpen... Már tuti olvastad azt amit leírni készülök, de hanem, azért ide bemásolom mind a két verziót!

Könyvbe zárt valóság - os verzió:

Elmélekedek...

Helló mindenkinek!

   Gondolkozom... Ugyanis megláttam egy játékot. Nos, a lényeg az csupán annyi, hogy akit eléggé jónak találnak,annak könyv kiadással kecsegtetnek!

  Van több ötlet is a tarsolyomban, de ezt a történetet jó lenne látni könyvben!!! Legalábbis szerintem! Szóval azon gondolkodom, hogy fel sem tehetném ide a fejezeteket,  ha jelentkezek erre a játékra... De nem szeretnélek titeket megfosztani az olvasásától!

   Mégis úgy gondolom jobb csírájában elfojtani a dolgot! Így a verseny végéig nem kecsegtetek újabb fejezetekkel. A harmadikat még feltettem, ám a többi csak akkor fog kikerülni, ha nem találnak jónak a szakértők! Bocsánat, hogy ilyent mondok, de reménykedek a kis 15 éves fejemmel, hogy jónak találnak, és nem itt blogspot-on kell olvasnotok a Könyvbe zárt valóság további részét...

   Tudom ez veletek való kicseszés, de csak emberből vagyok, és már évek óta egy könyv kiadásról ábrándozom, így gondolom értitek, ha azt mondom, hogy élnem kell a lehetőséggel...

   Remélem megértitek a döntésemet, és át tudjátok érezni az én helyzetemet is. Ha minden jól sikerül, és Isten is úgy akarja lesz ebből valami. Drukkoljatok, hogy sikerüljön, előre is köszi! :)

   Köszi, hogy eddig is olvastál! Puszi

Mystic Angel

Utolér a sors, Rád talál a jövő - s verzió:

Kérlek olvasd el!

Helló!

  Tudom, kicsit furcsa lesz ezt hallani, de záróra van!Nem, nem itt, hanem a Könyvbe zárt valóság oldalon. Igen, én is jól tudom, hogy nemrég leheltem bele életet, de ennek így kell lennie...  Ha a szakértők nem találják megfelelőnek a tudásomat, és kiesek a versenyből, valószínű, hogy újra teszek fel oda fejezeteket, ám ha szabad ezt mondanom, én abban reménykedem, hogy megfelelő vagyok a számukra,és kiadásra bocsáthatom a történetet.

   Végül is, nem kell drámázni, mivel így is, úgy is jól jártok! :P Nos én nem, de az már más tészta... Remélem azért nem haragszotokannyira... Puszi

Mystic Angel

   Ezek után nem hiszem, hogy kellene bármit is mondanom... Szomorú, de tényleg abbahagyom egy időre a blogra való fejezet kirakást. Mielőtt azt hinnétek, hogy így több időm lesz a Rád talál a jövő fejezeteivel foglalkozni, sajnos lelombozom a lelkesedést! 

   Tovább is írom a Könyvbe zárt valóság fejezeteit, ám nem teszem közzé! Reményeim szerint Decemberre végzek vele. Bár koránt sem biztos. A sulitól függ... 

   Köszi, hogy elolvastál mindent! Puszi

Mystic Angel

Kérlek olvasd el!

Helló!

  Tudom, kicsit furcsa lesz ezt hallani, de záróra van!Nem, nem itt, hanem a Könyvbe zárt valóság oldalon. Igen, én is jól tudom, hogy nemrég leheltem bele életet, de ennek így kell lennie...  Ha a szakértők nem találják megfelelőnek a tudásomat, és kiesek a versenyből, valószínű, hogy újra teszek fel oda fejezeteket, ám ha szabad ezt mondanom, én abban reménykedem, hogy megfelelő vagyok a számukra,és kiadásra bocsáthatom a történetet.
   Végül is, nem kell drámázni, mivel így is, úgy is jól jártok! :P Nos én nem, de az már más tészta... Remélem azért nem haragszotok annyira... Puszi

Mystic Angel

Második nekifutás...

Hellóóó :)

Nos, másodszorra is megnyitotta kapuit a Könyvbe zárt valóság c. regényem oldala! Új kinézet, új ötletek, de ugyanaz a régi, ütött kopott szerző, a kis Misztikus Angyal! :) Nézzetek be lécci! :)

Köszönöm! :)

Mystic Angel

Rád talál a jövő - 5. fejezet

Helló, régen volt fejezet, de megembereltem magam, s befejeztem. a 6. fejezetben majd Netil tart egy kis töri órát, így azokra a kérdésekre, amik itt felmerülnek, választ fogtok kapni. :) 

Jó olvasást!:)

Memória 

(egy idegen szemszöge)

   Már az utolsócsepp vért is kiittam az áldozatom puha, meleg testéből, de még mindig nem csillapítottam teljesen a szomjamat.  A mostani vacsorám eléggé szemrevaló teremtés. Vállig érő vörös haj, formás csípő, kerek arc, és hosszú lábak. Viszonylag magas is. Középsulis éveiben valószínű, hogy pompom girl lehetett. De minimum egy röplabdázó.

   Visszagondolva, lehet, hogy meg kellett volna kímélnem az életét. Ha eléggé magamhoz édesgetem, lehetett volna a „kis kedvencem”.  Bár annyira nem volt ízletes a vére, hogy érdemes lenne megvárnom, míg újratermelődik… Kíváncsi vagyok emberként hány barátnőm lehetett. Emberként… Mintha száz éve lett volna. Az első emlékeim is csak arról a bizonyos estéről valók.

   Már régen besötétedett, az edző elég hosszúra nyújthatta a felkészítést.  Pár nap múlva kosár meccset játszottunk volna, és a csapatra ráfért a ráncba szedés.

    Eléggé lehűlt az idő akkor, így jobbnak láttam felvenni a cipzáras felsőmet. Pár méterre voltam a tornateremtől, és a felsőmet sem húztam még fel, mikor egy sötét alak bokáig érő kabátban az utamat állta. Emlékszem akkor a hangját elbűvölőnek, és mágikusnak tartottam, ám mostanra minden csodálat elpárolgott belőlem ez iránt a fickó iránt.

- Te vagy Adam Svenson? – mosolyodott el.

- Igen. Miben segíthetek? – Lassan közeledet felém.

 - Tökéletes… - mosolya még szélesebbé vált, majd hirtelen hosszú, éles szemfogai nőttek a semmiből.

- Ez meg….? – hátráltam, de mind hiába, rám ugrott.

- Nyugi! Majd úgy csinálom, hogy ne fájjon. – ezzel szemfogait a nyakamba mélyesztette.

   Hazudott. Fájt. Eszeveszetten ordítoztam, hátha meghallja valaki. Ám egyre jobban fogyatkozó erőm némileg megakadályozott ebben. Nem emlékszem, hogy felemelt volna a földről, de amint a fogak elválltak a bőröm alatt pulzáló verőereimtől, rögtön a víz hűs simogatását éreztem. Apró sós áramlatok, melyek megtöltik a tüdőmet vízzel. Fél perc sem telt el, és valami megváltozott.

   Lehetetlennek tűnt, de a víz alatt apró lángcsóvák nyaldosták a testem minden szegletét. Mindenem égett. Mindenre lesújtó, és mindent elpusztító tűzvihar dúlt, és én pont a közepébe keveredtem.  Fogalmam sincs, hogy meddig mehetett ez így. De a szörnyű kín apadni látszott. Lassan, de határozottan elaludtak a lábamat, kezemet kínzó lángok. Ám maradt egy, mely mái napig nem fújt visszavonulót, s időről időre visszatér. A torkomban lappangó tűzvész melyet csak a vér édes íze olthat el időlegesen.

   A vízből kikecmeregve hat embert öltem meg, s azóta is hidegvérrel, és meggondolatlanul ontom ki mások életét. Van, amikor egy két áldozatot a tengerbe vetek, de nagytöbbségében csak ott hagyom, ahol elfogyasztottam. Egyszer véletlen az egyik felgyulladt, számomra érthetetlen okokból kifolyólag.

   Ekkor pár nap telhetett el a tűz kialvása után. Talán már egy hét is, és még mindig nem aludtam. Furcsállottam, de nem tudtam elaludni. Így inkább a bolyongást választottam, mint esti program. Felhős éjszaka volt, mikor a torkom lángjait próbáltam csitítani. Nem volt feltétlen szükségem vérre, de jólesett, ha csak pár órára is sikerül teljesen megszüntetnem a tűzvészt. Ezen az estén akaratlanul is sokat tanultam. Nem csak arról, hogy az a valami, ami a szemfogaimon át távozik gyúlékony, és növényekre ártalmas, másról is újabb ismereteket szereztem.

   Sétával egybekötött hajtóvadászat volt. Már teljesen teleettem magam, ám mikor megéreztem azt a bódítóan édes illatot, nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Követtem az utcákon az illatát, mígnem egy raktárszerű épülethez nem értem. Bentről hahotázások, és a vér édes illata szűrődött ki.

   Engedtem a csábításnak, és óvatosan felmásztam az épület tetejére, abban a reményben, hogy találok egy tetőablakot, vagy legalább egy kisebb rést, amin keresztül betekintést nyerek a bent zajló eseményekre. Hát, ha tetőablakot nem is, de pár furcsa alakot találtam a tetőn. A következő pillanatban az egyik a sok közül rám vetette magát, majd a feje felé emelt, és behajított egy koszos ablaküvegen.

   A padlóra csapódtam.  A támadóim követtek, ám ők kecsesebben, talpra érkezve landoltak. Az erőnlétükből, a mozgásukból, illetve a szemük karmazsinvöröséből ítélve ők is olyanok, mint én…

- Ti is olyanok vagytok, mint én? – bukott ki belőlem.

 - Na azért ne alacsonyíts le bennünket ennyire.  – szólt egy bársonyos férfihang a sarokból.

   Arra pillantottam. Egy trónszerű emelvényen ült és egyenesen felém nézett vörös szemeivel. Rövid fekete haját, s hófehér állát  valamint kezeit vér borította, s lábainál ott hevert az a lány, akinek az illatát követtem. Nem tudtam uralkodni magamon, és az ösztöneimen. Előre vetettem magam, s a következő pillanatban már megint a levegőben voltam. Centik választottak el a vértől, ám valami vagy inkább valaki belém rúgott, így a helyiség másik végében landoltam.

   A trónon ülő férfi most felállt, és kimért léptekkel elindult felém.  Az út feléig csak mosolygott, ám nemsokára szóra nyitotta ajkait.

-Mi nem közönséges vámpírok vagyunk. Te lehet, hogy az vagy, de mi, és legfőképpen én feletted állok. Ez a rendje mindennek. Ez egy természetes sorrend, aminek te sajnos a legalján vagy… - megállt előttem, majd leguggolt, hogy egy szintben legyünk.

- Ezt hogy érti? – életemben nem hallottam ilyenről, mégis elégé ésszerűnek tűnt.

- Végtére is csak egy Bolyongó vagy. Egy vámpírrá alakított ember. – még közelebb hajolt hozzám, és már szinte suttogott. – S ha nem találod meg azt, aki ilyenné tett, és nem oltod ki az életét, nos, még lejjebb süllyedsz, és nem maradsz más, mint egy kupac, józaneszét elvesztett, vérszomj által irányított csődtömeg. –halványan rám mosolygott, és felállt. Hátra fordult, és oda kiáltott a tetemek körül lézengőknek.  – Vigyázzatok, a méreg gyúlékony. Nem akarok senkit sem elveszíteni! – ezzel odadobott egy öngyújtót a tetemekre, akik eszeveszett gyorsasággal kezdtek égni, s hamarosan a helyiséget orrfacsaró bűz és füst terítette be.

   Azóta a pillanat óta, mást sem csinálok, minthogy a támadómra vadászom.  Megszállottan keresem, hogy megakadályozzam azt, amiről a trónszerű emelvényen ücsörgő féri mesélt.