Utolér a sors- 2. fejezet

Az álom

Miközben összekötöttem a sötétbarna hajamat a fürdéshez, egyszer csak észrevettem, hogy a földhez csapásnak meg lett az eredménye! Egy nagy kék folt éktelenkedett a hátam azon részén, amit eddig eltakart a hajam. Nem is vettem észre hogy fájt volna, pedig szépen kialakult már a szép kékes, lilás színe, de nem fáj! Miért nem fáj? Ez szokatlan. Ha egy ember beüti magát valamibe, - méghozzá én elég nagy erővel csapódtam a földbe-akkor a folt fáj, és érzi az ember, ha hozzá ér. De én nem éreztem semmit sem. Mi van velem? Ez a kérdés csak addig foglalkoztatott, amíg lentről meg nem hallottam anyut sikoltozni. Rögtön azt hittem, hogy Ő jött el ide és most anyut akarja megölni... Ezért, olyan sebességgel futottam le a konyhába, mint egy hurrikán.

- Anyu mi a baj?- kérdeztem halálsápadtan a rémülettől, és a hangomon is érződött hogy eléggé megijedtem.

- Ó kicsikém semmi baj csak egy... egér...- mondta szégyenkezve anyám, mert látta rajtam hogy halálra rémisztett.

- Mi a vacsi?- kérdeztem, hogy egy kicsit eloszlassam az előbb keletkezett feszült légkört.

- Csirke mell filé, burgonya pürével. – mondta mosolyogva anyám, mivel tudta, hogy ez az egyik kedvencem.

- Nyami. Imádom! – lelkendeztem.

- Tudom. – válaszolta majd rám kacsintott.

Én viszonzásképpen egy mosolyt is küldtem a kacsintás mellé. Majd felmentem és biztos, ami biztos bezártam minden létező ablakot a szobámban, majd az egész házban is. Kezdett is ez furcsa lenni az otthonlevőknek, ezért meg is kérdezték, hogy miért zártam be minden ablakot? Nem hittek volna nekem, ha elmondom, hogy mibe keveredtem, vagy inkább kivel akadtam össze, ezért azt mondtam, hogy mikor jöttem hazafelé nagyon sok szúnyog volt – ez igaz is -, és nem akarom, hogy egy is meg zavarja, az álmom- zavarni fogja azt más nem kellenek ide szúnyogok. Nem akartam még aludni, mert féltem, hogy olyan képek kerülnek majd a retinámra amiktől szabadulni akarok. Ezért vacsora után felhívtam az egyik barátnőmet Lusilt, és miközben kicsöngött reménykedtem hogy nem hívom rosszkor. A sokadik búgásra, csak felvette:

- Halló- szólt bele unott hangon.

- Szia! Amy vagyok. Rosszkor hívtalak?

- Nem dehogy! Csak azt hittem, hogy Ben az. Folyton azzal nyaggat, hogy kezdjük újra, de nem érti, hogy én már nem szeretem.

- Aham értem. Figyu? Lenne kedved holnap délelőtt átjönni? Úgyis szombat van.

- Hát lenne csak a délelőtt nem jó...

- Akkor délután?

- Okés akkor megbeszéltük! Hányra mennyek?

- Nem tudom. Amikor neked jó. Nekem tök mindegy.

- Okés akkor holnap kettő?

- Ja. Úgy jó lesz. Köszi. Szia. Akkor holnap találkozunk!

- Ja holnap találkozunk. Szia.

Nem voltunk a legjobb barátok Lusilel de holnap képtelen lennék egyedül itthon lenni. De még egy dolgot máma meg kellett tennem:

- Szia, Anyu!

- Szia, kicsim!

- Figyelj. Bocsi hogy nem fogadtam kirobbanó örömmel a költözést, de tudod amióta apu ugye hát hogy is mondjam... egy Forks féle esős városba hurcol ...nyaranként,...valahogy nem igazán bírom bevenni ...az esőt...meg a hideget...meg...hát...ja, ezeket.

- Jaj kicsim semmi baj! Nem a te hibád hogy apád egy tahó aki nem veszi figyelembe a lánya kérését! És az sem...

Folytatta volna, de leállítottam:

- Anyu...

- Ja, jó bocsi. Kicsit el kapott a pillanat heve...

- Ja mint általában ... – mormoltam alig hallhatóan.

- Mit mondtál kicsim?

- Semmit anyucikám! Az ég világon semmit!

- Na azért! Látszik hogy már nem vagy kicsi... jaj Istenem de jó volt még akkor.

- Anyu minden ember eléri a 17 éves kort nem csak én!

- De nekem csak TE vagy az egyetlen lányom!

- Na jó ez igaz..De az én állításom is igaz!

- Tudom kicsikém.

Ásítottam egy jó párat majd így szóltam:

- Na azt hiszem megyek aludni... – ekkor ásított egyet- neked is el kéne egy kis alvás!

- Én is úgy érzem. Jó éjt kincsem!

- Jó éjt anyu! – nyomtam egy puszit az arcára és felmentem a szobámba.

Elégedetten dőltem hanyatt az ágyon, és nem tudom miért de kezdtem várni az utazást. Pedig még bő egy hét van hátra addig... Nagyon meg változtam, mit tett velem ez a „nem ember”? Ezen gondolkozva süllyedtem a tudatlanság alá...

...

Sajnos, amitől féltem bekövetkezett! Álmomban egy iskola parkolójában voltam, és éppen amikor beültem volna a kocsimba, találtam egy újabb papirost az ülésen. nem néztem, meg hogy mi van ráírva, csak széttéptem, és beledobtam a legelső kukába, amit megláttam. Aztán ahogy vezettem haza, hirtelen lefulladt a kocsi és én gyalog mentem el a közeli autószerelőhöz. Bár ne tettem volna. Az autószerelőt holtan találtam és Ő ott gubbasztott a teteménél. Ahogy megérezte, hogy ott vagyok felkapta a fejét, és én véletlen belenéztem abba a vérvörös szemébe. Ekkor elkezdtem futni, de sajnos Ő ott termett rögtön előttem, és egy újabb morgás hagyta el a torkát én ettől annyira megrémültem, hogy sikítottam és nem csak álmomban. Arra ébredtem, hogy a torkomat kaparja valami, és hogy valami éles hang fájdítja a fülem. Sikítás. Én sikítok. Ránéztem az órámra, ami a falon függött, és ketyegett megrendíthetetlenül. Még csak 8 óra volt. Mivel tudtam, hogy Lusil csak du. 2-kor jön, ezért első gondolatom az volt, hogy visszafekszek még egy kicsit aludni, de rögtön el hesegettem ezt a gondolatot, mivel akkor valószínű, hogy az előző álmom képkockái fognak a retinámra keveredni. Ezért kimentem a fürdőbe, és lemostam az arcomról a ragadós izzadságot, amit az álom hatásának tekintettem, majd beálltam a zuhany alá jól lecsutakoltam magam. Mire minden fürdő szobai dologgal végeztem, meglepetten észleletem, hogy már három negyed 9 lesz pár perc múlva. Gyors leszaladtam a földszintre, és találtam egy papirost az asztal közepén. Alig mertem megnézni. Majdnem ez is úgy járt mint az álombeli, de csak majdnem. Mivel felvetettem azt hogy lehet hogy anyu írta. Remegő kézzel kezdtem kinyitni. Igen. Szerencsére anyu írta. Ez állt rajta:

„Szia, édesem!

Sajnos nekem el kellett mennem egy megbeszélésre. Estefelé jövök. Érezzétek jól magatokat Lusillel! Jó szórakozást!

Puszil, Anyu”

Megint egy megbeszélés... Sajnálom őt. Mivel soha sincsen szabad ideje... Én nem tudnék így élni...Ezen töprengve betettem a tegnapról megmaradt csirkét a mikróba melegedni, és mivel nem maradt már hely mellette, ezért a tűzhelyen kezdtem el melegíteni a pürét. Miután megmelegedett mind a kettő, gyors belapátoltam, és azon töprengtem, hogy mivel üssem el az időt 2-ig. Eszembe jutott a futás lehetősége, de most inkább kihagyom... Aztán a kocsikázásé, de nem akartam az álomnak még egy kis esélyt se adni, hogy valóra váljon. Így maradtam az olvasásnál. Levettem a polcomról az egyik kedvencem, az Üvöltő szeleket, és - már nem is tudom hányadszorra –bele kezdtem. Egészen belefeledkeztem az olvasásba, így alig hallottam meg a csöngőt ami azt jelezte hogy valószínűleg Lusil megjött. Rápillantottam a karórámra, és kettő volt pontban. Nem is tudtam hogy Lusil tud pontos is lenni. Mikor kinyitottam az ajtót nagyon meglepődtem.