Utolér a sors - 17.fejezet

Egy új barát

(Amy szemszöge)

   Öthétig tartott az ágyban fekvéses időszakom! Öt gyötrelmes hétig! Ez az öthét alatt kiderült, hogy Carmen barát! Nagyon is barát! Nem is tudom, hogy tudtam ellenségként tekinteni rá. Az apró termetére, a kis arcára, a gyönyörű szőke hajkoronájára – amire féltékeny is lehetnék, ha nem tudnám, hogy Jaramie úgy szeret, ahogy vagyok!-, és az apró, de értelemmel teli zöldes barnás szemeire.

   Ez az öthét alatt nagyon sokat beszélgetünk. Kiderült, hogy a vörös nőt Anabellnek hívják, és a Vadász ölte meg az anyámat... Velem akkor csak azért nem végzett, mivel Anabell akkor volt terhes Carmennel, és tekintettel volt anyámra, miszerint az utolsó perceiben is arra kérte gyilkosát, hogy engem ne bántson!

   Az a párbeszéd az 5 hét alatt többször is végig futott az agyamon, amit Carmen mesélt nekem mikor elmondták neki, hogy nem kell félnie senkitől, mivel az apja elintézte...

- 5 éves voltam, mikor megtudtam az igazságot, hogy hogyan is történt mid az, amiről addig csak úgy beszéltek takarítás. - furcsa volt látni, hogy Carmen is megremeg a hallottaktól, és nem csak én – Egyszer Apám leültetett a fotelba, és mesélni kezdett. A halálról. Arról, hogy nekünk küzdeni kell ellenetek! És arról, hogy nekem már nem kell, mert kitisztította a terepet. Akkor nem tudtam, hogy mit ért ez alatt, de később megértettem. Elmagyarázta, hogy a szülők megvédik a gyerekeiket, és nekik jó eséllyel nem kell harcolniuk! A jó esély az én esetemben azt jelentette, hogy ha csak rám nem találsz. – ekkor könnyek gyűltek a szemébe, de egy határozott mozdulattal letörölte őket, és rám nézett a beszélgetés kezdete óta először, mivel eddig a fal repedéseit fixírozta- Elmesélte, hogy te miért jelenthetsz rám veszélyt. Azért, mert mikor anyáddal harcolt, anyád csak érted rimánkodott. Csak téged védett! Csak azt akarta, hogy te biztonságban légy! Hogy téged ne öljön meg! És ő megígérte neki! Mivel tudta, hogy milyen nagy fájdalom lenne neki, vagy az apádnak, ha elveszítenének. És hogy honnan tudta? Anyám akkor volt velem terhes...- ekkor félbeszakítottam.

- Apámnak? Él még az apám? Hol van? Miért nem beszélt róla senki?- hadartam izgatottan, ugyanakkor felháborodottan a kérdéseimet.

- Az apád... – kezdett bele, majd elhallgatott – Az apád nem hiszem, hogy él még. Nagyon régen nem halottunk felőle. Ha él is, nagyon messze! Nem találnánk meg...

   Az 5 hét alatt milliomegyszer végigjátszottam ezt a beszélgetést a fejemben... Egyrészt nem tudtam mit csinálni, mivel Jaramie járőrözött a falkával az 5-ből 3 hetet, másrészt pedig szerettem volna egy kis reményt, miszerint ha anyám nem is, de apám még élhet... Valószínűleg fölösleges tündérmesékbe ringatnom magam, mivel Carmen is megmondta: Ha él is, nagyon messze! Nem találnánk meg... Így ha nem ezen morfondíroztam, akkor a falka itthon maradt tagjaival társalogtam.

   Billy, Josh és Jaramie mentek el járőrözni, de Kenzi, és Benji itthon maradtak. Így velük töltöttem az időm nagy részét, mikor nem Carmen társaságát élveztem.

   Benji nagyon makacs! Megy a maga feje után! Sokszor előtörnek belőlem az anyai ösztönök, mikor vele vagyok, mivel ő a legkisebb farkas! Tüskés ébenfekete haja, és kerek arca még gyermekibbé teszi. Persze ő ezt bánja, de amit előhozom, hogy ő még szinte gyerek, azzal huzakodik elő, hogy egy gyereknek nincsenek olyan izmai, mint a farkasoknak! És milyen igaza is van! Benji a maga módján, és a korához képest nagyon izmos, és olajbarna bőrével ki is néz felnőttnek, és nem csak 15 évesnek.

   Kenzi nem olyan makacs, mint Benji, de ő sem üti el a 18 éves kort! Igaz ő 17, de kinézetre sokkal, sokkal többnek néz ki... Még jóképűnek is találnám, ha nem lenne nekem Jaramie. Nagyon okos, és értelmes fiút ismertem meg benne, és nagyon jókat beszélgettünk. Szerettem a társaságát, és ő sem hanyagolta el a napi minimum egy beszélgetést. Olyan barátra leltem benne, amilyen nekem soha sem adatott meg a régi életemben...

   A harmadik hét is letelt, és én az ágyamból figyeltem a kinti eseményeket. Vártam, hogy megérkezzenek a többiek is. És persze, hogy végre láthassam Jaramiet.  Végig izgultam a 3 hetet, mikor egyedül voltam, mivel egy ilyen körút sok veszéllyel jár...

   Adódhat egy két csetepaté a környékbeli farkasokkal, vagy netán talán vámpírokkal... Bele sem merek gondolni mi történhet akkor, ha egy farkas kineszeli Jaramie vámpír génjeit, és ösztönösen támad... Kenzi persze nyugtatgatott, hogy ha eddig nem történt ilyen, akkor ezután sem fog, de valahogy ilyenkor még ő sem tudott megnyugtatni...

   Töprengéseimből a kintiek érkezése láttán kitört ujjongás riasztott ki. Láttam, amit Margaret Josh nyakába ugrik úgy, ahogy én is tenném, csak én Jaramie nyakát venném célpontul. Margaret gyönyörű lány. Szintén Quileute, és Josh bevésődése. 

   A nyakba ugrás elmaradt, de ő mégis rám talált gyönyörű barna szemeivel. Az ablakon keresztül néztem, amíg elmegy a bejáratig, majd pár pillanat után már mellettem is termett, és az ölelésébe zárt.

- Hiányoztál... – nyüszörögtem a nyakának.

- Te is nekem angyalom! – jelentette ki, majd megpuszilta a fejem búbját.

- Úgy aggódtam! Leginkább attól, hogy találkoztok egy nálatok erősebb vámpírral, vagy farkassal, vagy olyannal, mint te, és...- hadartam.

- Sssh! Nem történt semmi bajom! Nyugodj meg! – fojtotta belém a szót, és egy csókot lehet ajkaimra, amik eszeveszetten vágytak az övéire. – Nem szeretek távol maradni tőled- főleg most, hogy ilyen állapotban vagy-, de a falkának szüksége van rám! – mondta, mikor már szétváltak ajkaink.

- Én sem szeretem, ha távol vagy! – ekkor benyitott Carmen, hogy behozza a reggelim, és az ajtóban ácsorgott Kenzi is.

- Tessék itt a reggelid! – mondta Carmen, miközben készségesen átnyújtotta a finomságokkal teli tálcát. – És egyél! Rendesen4 Meg kell erősödnöd! És Jaramienek sincs semmi baja, így nyugodtan ehetsz! – mellékelt mondandója mellé egy mosolyt is.

   Én meg neki láttam a reggelimnek Jaramie karjai között. Ám nem voltunk egyedül, még akkor sem, mikor Carmen kiment a szobából. Kenzi minden egyes mozdulatomat árgus szemekkel figyelte...