Harc a végsőkig! Vagy mégse...?
(Amy szemszöge)
A felismerés hirtelen csapott fejbe, miszerint Jaramie ezzel a cselekedetével láncreakciót indított el. A többi idegen falkatag ránk támadt.
-Én nem ezt akartam! Én csupán... – nem tudtam hangosan kimondani azt, amit gondolatban folytattam: Én csupán csali akartam lenn! Figyelem elterelő... És most mind ez a hülye tervem miatt van...
Hátráltam négy kézláb vissza, nehogy még több hülyeséget csináljak. Mikor már azt latolgattam, hogy visszafordulok, és segítek nekik, megláttam egy idegent besurranni a lakásunkba!
-Mi a...? – még egyszer hátra néztem a dulakodó tömegre, és befutottam a házba az idegen nő után.
Mivel nő volt. Egy nő, akinek megviselt arca inkább hasonlított egy férfiéra, mintsem egy nőére. Csendben haladtam a háta mögött, de a padló deszkája nem tolerálta a cirka 52 kg-omat, így meg nyikordult, és a nő hátra fordult.- Nem szép dolog a fiúkra hagyni a piszkos munkát Amy! – mosolyodott el.
- Ezt én is mondhatnám kedves idegen! – vontam csípőre a kezem. – Különben is mit a frászt keresel a házunkban? Tudtommal... – befejeztem volna a mondatot, ha ez a furcsa idegen nem ken fel a konyhaszekrényre egy mondatom miatt.
Kényelmetlenül nyomott a felkarja, de elviselhető volt, ugyanakkor fájt. Iszonyat erős! Miből van ez vasból?
- Több mindent megéltem már, mint te! Több mindent elszenvedtem már, mint te! – szűrte ki a fogai közül.
- Erről vitatkoznék! – mondtam eltorzított hangon, amit a felkarja okozott, ami nem engedett elegendő levegőt juttatni a tüdőmbe, ami igencsak hiányolta már azt.
- De nem fogsz! – nyomott még jobban a szekrénynek. – Többet tudok, az életről hidd el! És harcolni is meg tanultam, szóval mutasd, merre tartjátok azt a farkast, aki kómában van?
- Ott arra! – mutattam a kezemmel a lépcső felé, ő pedig elengedett, és összerogytam a földön, és dörzsölgetni kezdtem a nyakamat, miközben követtem a nőt.
- Ugyan már! Nem szorítottam mg annyira! – korholt le a nő.
- Ja persze! Azt nem vetted figyelembe, hogy én vagyok jelen pillanatnyilag az utolsó leszármazott, szóval én hordozom a legkevesebb vámpír gént, és esetleg már árthatsz nekem...
- Nem értem miért félnek tőled a fiúk... – mért végig lenézően.
- Van okuk rá! – mondtam magabiztosan.
- Ugyan mi... – erre azért nem válaszoltam, mert megint megszólalt, miközben hátra dobta gyönyörű hosszú fekete haját. – Melyik szoba?
- Ez! – mutattam az előttünk lévő ajtóra.
- Na, Taylor most leellenőrzöm a munkádat, hogy mennyire voltál alapos... – ezzel benyitott az ajtón, én pedig meglepődtem... A nő szerintem úgy szintén.
- Mi a...? Kenzi te hogy... Mi ... De jó! – futottam oda Kenzihaz, és megöleltem, mert igen Kenzi felébredt a kómából.
- Csodával hatályos módon Taylor nem figyelt eléggé... – szűrte a fogain keresztül a nő, miközben mindenhova nézett, csak ránk nem.
- Te ki vagy? – kérdezte Kenzi a nőtől a kérdést, amire én is tudni akartam már a választ. Ám amikor a szemük találkozott Kenzi, és a nő pillantás is megváltozott. Mint ha nem csak a pillantásuk változott volna, de egész mindenük.
- Johanna. És te? - kérdezte a nő, akit Johannának hívnak minden bizonnyal, bár már abban sem voltam biztos, hogy helyesen felelt a kérdésre, mivel most semmi sem létezett száméra csak kenzi. és Kenzinek meg csak ő.
- Kenzi! Örülök, hogy megismerhetlek... – nyújtott kezet barátom az idegen nőnek, mosolyogva, aki szintén mosolyogva kezet rázott vele.
- Nagyon jó, meg minden, de tudatni kellene a többiekkel, hogy bevésődtetek! Nem? – vágtam értetlen képet egyszer az egyikre, másszor a másikra.
- O hát igen persze! – vörösödött fülig Johanna.
- Hát nem ártana... tudniuk rólunk... vagyis erről! – hebegett habogott Kenzi is.
Gyorsan levágtattunk a lépcsőn, és éppen időben értünk oda a „csatamezőre”. Az éppen időbent arra értem, hogy a két falkavezét marta egymást. És most éppen Jaramie volt hátrányban.
-Ne! – futottam oda hozzá, mire minden megdermedt.
Nem, nem Jaramie képessége aktiválódott, hanem a többiek észrevették a fülig vörös közeledőket. Én leborultam Jaramie mellé, és vértől, és portól mocskos bundájába temettem az arcomat.
- Úgy látom, Johanna van valami bejelenteni valód számunkra... – szólalt meg az egyik ellenségünk, de nem tudom ki volt az, mivel én még a sírással voltam elfoglalva.
- Nem hiszem, hogy kéne őket bántanunk... – köszörült egyet a torkán. – Azon egyszerű oknál fogva, - megint egy kis szünet. – hogy hát izé bevésődtem... –hallatszott a hangján, hogy elmosolyodott.
- Akkor természetesen minket is kötnek a népünk szabályai, mi szerint a bevésődés tárgyát nem bántjuk, viszont ígérjetek meg nekünk valamit! Főképpen te! – néztem fel a felszólításra.
- Mi lenne az? – kérdeztem imitt amott szipogva, és Jaramie vérrel és porral szennyezett bundáját simítgatva.
- Nem ölsz meg bennünket! – emelte fel a hangját.
- A bevésődés tárgya szent! És a társai is! Ti mondtátok... – törődtem bele.
- Viszont Johanna mi nem maradhatunk itt! Vissza kell mennünk a területünkre. Velünk kell jönnöd... – magyarázta a férfi még mindig Johannanak.
- Vagy jönnötök! – vetette fel egy másik farkas.
- Mi? Nem! Mit képzeltek ti? Elszakítjátok tőlünk Kenzit? – keltem ki magamból, és felálltam Jaramie mellől, aki szintén talpra ugrott.
- Sssss! Nyugalom Amy! Paul biztosan nem így értette! Ugye Paul! – vetett szúrós pillantás Kyle arra a Paul gyerekre, vagy kire.
- Hogy lehet ezt máshogy érteni... – feleltem alig hallhatóan, amit figyelembe sem vettek.
- Kyle na mi van! Te lettél a gyámja? Lecuppantod az egyik félvért, aztán úgymond bevésődsz a másikba, és azt hiszed te vagy itt a király? – hivalkodott Paul. Amire Kyle majdnem rátámadt.
- Hé hé hééé! Az előbb azt mondtam, hogy a társaik is...
- Ebben igaza van Kyle... – szólalt meg Carmen is, miközben féltőn oda ballagott szerelme mellé, és rámosolygott. – Különben is Johanna holnap is dönthet... És Kenzi is.- tette oda az én kedvemért.
- Jaramie üzeni, hogy itt tölthetitek az éjszakát! – mondta röhögcsélve Netil. – És azért üzenget, mert furán venné ki magát, ha itt is most visszaváltozna! Pluszban a lakásban is így fog bemenni, mivel a ruhája szanaszét repedt... – kuncogott fel Netil miközben beszaladt a házba.
A többiek is követték a példáját. Philis, és Athaile feltették a csuklyájukat, és így vonultak be a lakásba. Utánuk a farkasaink egymással viccelődve, és Kyle Carmennel karöltve, és Johannaval kiegészülve. Aztán a mostanra már nem ellenséges ellenségeink, és végezetül mi Jaramievel.
Mindenki ment a maga útján, én pedig hálát adtam az égnek, hogy minden a legnagyobb rendben van körülöttem. Legalábbis majdnem a legnagyobb rendben...
Ilyenkor arra gondolok, hogy hol van az apám. Miért nincsen itt velem, mikor szükségem lenne valamelyik szülőmre... Miért Jaramiere kell zúdítanom azt az összes keservet, ami időnként a szívemet nyomja...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése