Megdöbbentő kijelentések
(Kyle szemszöge)
- Ejnye, ejnye, ejnye! Emily mit szólna, ha látná? – megremegtem a félelemtől, hogy itt van, és hogy mi még nem állunk készen. Igen mi. Most már Jaramie falkájába tartozom.
Egy mozdulattal a hátam mögé taszítottam Carmet, és morogni kezdtem utálatom tárgyára.
- Ugyan Kyle! Így kell fogadni a jó öreg alfádat? – közelített felénk.
- Igazad van! Nem, de neki meg is adom a tiszteletet! Nem úgy mint a volt alfámnak. – morogtam, és az átváltozás határán voltam.- Aha... Szóval bevágódtál a vérszívó korcsnál, megszerezted a vadász lányát, és íme, már nem is tiszteljük a másikat. – kezdett ő is remegni.
- Nincs mit tisztelnem benned! – morogtam fogcsikorgatások közepette, és már igazán csak egy kicsi volt az átváltozásomig.
- Igazán jó kis vérszívó csajszit szedtél fel magadnak nem tagadom, csak nehogy ő is úgy járjon, mint a mi kis Emylink, csak farkas támadás okozta halállal...
- Carment hagyd ki ebből! Ez csak ránk tartozik! Ha egy újjal is hozzáérsz... – fenyegettem meg.
- Én ugyan nem! De Tyler vállalná a feladatot... Nézzük csak! Így még szórakoztatóbb lesz.
Ezzel Josh még utoljára megremegett, és átváltozott egy hatalmas szürke farkassá.
Sosem szerettem ezt a színt. A fekete, és a fehér között egy átmenet. Bizonytalanságot, homályt, rejtélyt sugárzott felém.
Én is megremegtem, majd átváltoztam. Hallottam még Carmen megdöbbent sóhaját, amit gondolom a bundám színe váltott ki, ami hófehér. Magam is csodáltam eleinte, mivel még Josh is megmondta, hogy nagyon ritka, ha egy farkasnak fehér a szőre, még ritkább, ha olyan, mint az enyém.
Egy ugrással áthidaltam a köztünk lévő távot, így kezdeményeztem a támadást. Ő is rám ugrott, de én egy csapással a fölre tepertem. Ám ő kijátszott, és egy fának dobott. Majd riadtságot láttam a szemében, egyszer Carmenre pillantott bosszúsan, majd rám gyűlölettől túlfűtötten, és elfutott.
Nem akartam átváltozni, mivel ahogy körbenéztem észrevettem, hogy minden ruhám cafatokban, így inkább szégyenlősen Carmenre néztem, aki vette a lapot és felnevetett.
-Okés majd futok melletted! És amúgy is ha farkas maradsz Jaramie és a többiek is hamarabb megtudják a történteket.
Szó sem lehet arról, hogy mellettem fusson, ahol esetleg Josh elkaphatja! Megalkuvást nem ismerően Leheveredtem, és az orrommal megböktem a hátamat, miszerint hellyel kínáltam Carment.
-Jó rendben! – adta be a derekát, és felszállt a hátamra, én meg száguldani kezdtem.
A szél az arcomba süvített, de még így is jó ki tudtam venni volt falka társam Tyler orrfacsaró bűzét. Én ugyan nem! De Tyler vállalná a feladatot. - üvöltött a fejembe a gondolat, ami Josh szájából hangzott el kis idővel ezelőtt.
Ez az idő elég volt arra, hogy riassza a falkáját, és hogy kidolgozza a haditervet! Ebben nagyon jó... Mindent nagyon jól időre meg tud tervezni. Percre pontosan... Ezért is volt kiváló alfa. Ám rettentően kegyetlen, és általában a bosszúvágy hajtotta, mintsem az észszerűség.
Mire odaértünk a házhoz, szörnyű gondolatok ezre futott végig az agyamon. A véres, szétroncsolt ház képe helyett egy kellemes nyugodt ház fogadott minket. Ételt, és meleg ruhákat ígérve.
A falkatagokon kívül, no meg a gondolatolvasókon kívül, mindenki értetlenül nézett rám, mint a hófehér farkasra, aki a hátán hordozza szívszerelmét.
Furcsán nézhettünk ki, mivel mindenki megrökönyödve bámult minket. Arra gondoltam, hogy emberi szavakban mondom el nekik mi történt, mert az ugatást nem tartottam a legjobb ötletnek...
-Öhm. Szerintem először menj fel a szobádba... felöltözni! Addig mind tudunk várni. – avatkozott közbe Jaramie.
- És nekünk is van valami mondani valónk számotokra! Történt egy s más itt amíg távol voltatok... – egészítette ki Amy Jaramiet, aki gyors hátra kapta a fejét, majd mintha Amy azt mondta volna, hogy „Joguk van tudni!”
A kíváncsiság hevében felrohantam a szobámba, ami a vendégszoba, átöltöztem, és rohantam le a többiekhez.
- Mit akartatok mondani? – kérdeztem Jaramietől.
- Tudod miközben távol voltatok... – hagyta abba Jaramie és Netilre nézett. Ő bólintott és egy csata közepére tévedtünk.
Láttam, ahogy egy rozsdabarna, és egy Méz színű farkas összecsap... Mézszínű... Tyler! Hát Josh mégsem hazudott! A furcsa képek eltűntek, és Jaramie megint csak rázendített.
- Kenzi, és az a másik fa...
- Tyler. – javítottam ki ösztönösen.
- Szóval Ők ketten összezördültek, és Kenzi egy rettentően súlyos sérülést kapott, ami miatt most kómában fekszik...
- Micsoda? – bukott ki a kérdés Carmenből.
- Fel fog épülni, de nem tudni mikor. A baj, hogy nem tudjuk mi történt vele pontosan... Csak összerogyott, és kómába esett...
- Tyler! Ő tette! – mondtam ki a nyílván valót.
- Mi? Ezt hogy érted? Hozzá sem ért! – tiltakozott Amy.
- Fizikailag nem is! De mentálisan... Ő egy olyan gyógyító féleség. – erre a mondatomra mindenki rám figyelt, pontosan ugyan úgy, mint mikor Amyről, és Jaramieről meséltem...
Majdnem minden ugyan olyan volt. Kenzi most nem tartotta védelmezőn Amy-t, mivel nem volt itt.
– Egy olyan képesség van a birtokában, amivel az ember közérzetét, valamint lelki állapotát, vagy akár a fizikai állapotát is ha arról van szó, birtokba veheti, és kedve szerint alakíthatja! Így tett Kenzivel is... Azért, hogy létszám előnyben legyenek. Minden összecsapásnál ezt tette. És ha a feltételezésem nem csal, te leszel a következő. – néztem mélyen Amy szemébe.
- Mi? Én? Miért? Harcolni sem tudok! – érvelt a szóban forgó személy.
- De Jaramie sem, ha nem tudhat biztonságban, és épségben!
- Ez igaz... De akkor is! Miért pont én? Ha ti biztonságba helyeztek, akkor Jaramie megnyugodhat!
- Nem éppen! Tyler mint mondtam uralja, és kedve szerint alakítja az embert. Ha úgy dönt, hogy nem akar tovább élve hagyni, akkor...
- Akkor megöl... – meredt a padlóra Amy üveges szemekkel.
A szobára síri csend telepedett, amíg felmértük a jelenlegi helyzetünket. Majd egy halk a rémülettől sipítozó hang szelte át a szoba csöndjét.
- Akkor Kenzit is bármelyik pillanatban megölheti? – kérdezte aggódva, a félelemtől nagyra nyílt szemekkel, Carmen tőlem, a tanácstalan farkastól.
- Abban bízzunk, hogy nem! – feleltem aggódó kedvesem szavára.
Az este továbbá eseménytelenül telt. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Elmeséltük az erdőben történteket, mármint azt a részt, hogy Josh ránk támadt. De ezen kívül semmi értelmes dolgot nem csináltam. Nem tudtam semmit sem csinálni.
A percek eseménytelenül teltek, és fájdalmasan lassan. Mindenki kihasználta a pillanatokat, amiket még a kedvesével tölthet, mielőtt bekövetkezne az, amitől mindannyian félünk. A harc. A végső harc a boldogság felé vezető úton.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése