„Szerintem ő miattad jött ide.”
(Amy szemszöge)
Kylet mindenki követte a nappaliba. Nem egészen értettem, hogy milyen legendáról papolt az előbb, így a kíváncsiságom hajtott előre, és én is a mindenki közé tartoztam! Mikor már észrevette, hogy az eddig kint lévők mind a nappaliba gyűltek, és kíváncsi tekintettel fürkészik, köztük én is, felragyogott az arca, és belekezdett.
- Tudjátok, mikor még a Tanács sem jött létre, - mutatott teljes karjával a Tanács tagjai felé – még jóval Broshua létezése előtt, volt egy szinte ugyan olyan társaság, mint a Tanács!- ezen mindenki meglepődött, de Kyle csak folytatta – Azért csak szinte, mivel ők nem vámpírok voltak, hanem – ekkor Kyle Jaramiere pillantott, majd rám, és folytatta – hanem alakváltók! – a kíváncsiságot, és a feszültséget szinte tapintani lehetett a szobában. A kinti zajok is elhallgattak, mintha csak arra figyelmeztetnének, hogy nagyon fontos rész következik! – Azok is hárman voltak! Az egyik az ember, vámpír, vagy alakváltó múltját, a másik a jelenét, és a harmadik a jövőjét látta! Tudom furcsa, hogy már réges-régen megjósoltak benneteket. - kezével felénk intett –Egyszer mikor a másik kettő nem figyelt oda, az aki a jövőt látta, értesítette a volt falkám elődeit, hogy te egyszer meg fogsz születni, és ...- ekkor rám szegezte bánatos arcát, és mélyen a szemembe nézett.– és elpusztítod a felkelőket. Valamint azt is látták előre, amint – ekkor szemét a padlóra szegezte, és bánatos arccal így szólt – amint én elárulom a fajtámat azért, hogy te életben maradj...– bennem hatalmas bűntudat keletkezett, és elengedtem Kenzit, aki még mindig tartott. Ezt rögtön megbántam, mivel a lábam alól kikerült a talaj, és a padló felé zuhantam. Arra számítottam, hogy Jaramie elkap, de csalódnom kellett, mivel az aki elkapott, az nem Jaramie volt. Se Kenzi, hanem Kyle. Kenzi mögötte, majd leghátul Jaramie.
- Sajnálom! – lihegtem Kyle arcába.
- Mit? Mit sajnálsz? – kérdezte érthetetlen arckifejezéssel.
- Azt, hogy miattam lettél áruló! Hogy miattam árultad el a fajtádat! Az ellenség miatt! Miattam... – suttogtam az utolsó szót egyenesen a szemébe, majd kibuggyant az első könnycseppem...
- Ne sírj miattam! Értem aztán nem éri meg! – letörölte a könnycseppem, és talpra állított. Eközben a másik kettő férfi is ott sürgött forgott mellettünk. Jaramie rögtön a karjaiba volt, miután Kyle elengedett, majd távozni készült.
- De hogy is nem! – szóltam neki két szipogás között, mire visszafordult – Érted megéri! Megmenteted az életem! Az életünk! Mindannyiunk életét! – miután befejeztem, nem mondott semmit sem, mosolyogva csak hátat fordított, és elment.
Gondolom járőrözni, mivel egy pár farkas követte a lábukon egy odacsomózott nadrággal. Kenzi is indult volna, de Jaramie leintette.
- Nem, nem kölyök! Nekem kell mennem! Te addig maradj Amyvel! Oké?
- Oké! De nem vagyok kölyök! – mondta dorgálóan.
- De fiatalabb vagy nálam, és nekem ez épp elég! – a szája mosolyra húzódott, és gyengén odaöklözött Kenzi vállára.
Mire Kenzi is elmosolyodott. Még adott egy puszit a homlokomra, majd ment a többiek után. Addigra csak hárman voltunk a szobában. Carmen, Kenzi, és én.
- Na gyere Amy! Csináljunk valami finomat a mi farkaskáinknak! Biztos éhesek lesznek, ha megjönnek a járőrözésből! – invitált Carmen a konyha felé.
Kenzi átnyújtott Carmennek, és már mentünk is.
- Mit gondolsz, mit ennének? – kérdezte Carmen a hűtőben lévő alapanyagokat nézegetve.
- Fogalmam sincs! Szerintem bármit megesznek, ha éhesek... – adtam a választ.
- Igazad van! – ezzel kihúzott a mélyhűtőből egy csomag húst, és mellé vett jó néhány krumplit a zöldséges ládából. – A sült hús mellé jó lesz a krumplipüré!
- Ha egy kotyvasztott valamit raknál eléjük, azt is megennék! – mondtam röhögcsélve- Hisz ismered őket...
- Igen! Ismerem... – mondta mosolyogva Carmen. – Egészen elképesztő dolgokat mondott ez a Kyle ...
- Igen! Még hogy én legenda... Jesszusom! – mondtam szörnyülködve.
- Én nem ezen lepődtem meg...Ez nem meglepő! – mondta merő gúnnyal, miközben elkezdte pucolni a krumplikat. – Tudod én min lepődtem meg? – kérdezte, miközben odafordult hozzám. A kezével még mindig a mosogatót markolta, és a hátával is nekidőlt. – Azon, hogy árulónak nevezte magát! Igen a volt falkája biztos annak is tartja, de... mi nem! És most már – legalább is szerintem – a falkánkhoz tartozik! – furcsa volt hallani Carment, amit ő is a családjaként beszél a farkasokról, és kiáll mellettük! Jobban, mint bárki...
- Ez tényleg furcsa... De az sem elhanyagolható, amit rólam mondott! – néztem rá szúrós szemekkel.
- Amy! – fordult felém teljes testel, kezében egy törölgető ronggyal – Idefigyelj! Semmi szokatlan, vagy elképesztő nincs abban, hogy legendák lennétek! Elvégre Jaramie élő ellentmondás! Te meg ennek az élő ellentmondásnak vagy a szerelme! Elvégre semmi szokatlan nincs ebben ugye?- nézett vissza rám szinte ugyan olyan szúrós tekintettel.
A különbség csak annyi volt, hogy neki szúrósabbra sikerült...
- Jól van na! – nyafogtam neki.
- Na látom végre belátod, hogy semmi ésszerűtlenség nincsen ebben! Szóval ez a téma letudva! Segítenél megpucolni a krumplikat? Egyedül nem leszek kész, mire hazajönnek a farkaskáink! – mondandója közben mosoly ült ki az arcára.
- Oké, oké segítek! – és már fogtam is a kést, és egy tál krumplival a kezemben Carmen segítségével átültem az asztal másik felébe.
A krumpli egyenetlenül forgott a kezemben egészen addig, amíg Carmen félbe nem szakított.
- Amy?
- Hmm? – pucoltam még mindig a krumplikat.
- Észrevettem, hogy... Nem is tudom, lehet, hogy hülyeség, de mégis! – kertelt Carmen.
- Mond csak! – biztattam, miközben a pucolt krumplit egy vízzel teli tálba tettem, és kivettem az utolsót a másik tálból, majd pucolni kezdtem.
- Ne gondolj semmi rosszra, de szerintem ez a Kyle ... szóval.
- Mi van vele?- fordultam fél testel felé.
- Szerintem, – köszörülte meg a torkát, és a tál fixírozása helyett a szemembe nézett – Szerintem ő miattad jött ide.
- Hát persze! Azért hogy lássa a legendát! Te mondtad, hogy nincsen semmi rendkívüli ebben! – válaszoltam egykedvűen, és tovább pucoltam a krumplit.
- Nem! Én úgy értem, hogy miattad! Egyes egyedül miattad!
- Ezt nem értem! Mit akarna tőlem? – kérdeztem miközben a megpucolt krumplit a vizes tálba tettem, majd magam elé kezdetem húzni, mikor egy kéz elkapta a csuklom, és megállította a folyamatot.
- Mit akarna? Szerinted miért fogott meg olyan nyilvánvalóan? Vagy, miért nézett rád úgy? – kérdezte feldúltan.
- Hogy? – értetlenkedtem. Szerintem tök normálisan nézett rám! Nem tudom, hogy mi baja van ezzel Carmennek...
- Jaaaaj! – emelte a szemét az ég felé - A bevésődés eltakarja az eszednek azt a felét, ami érzékeli, ha egy pasinak bejössz? – nézett rám rosszallóan.
- Lehet! – nyilvánítottam ki. Elvégre nekem nem létezik senki más, csak Jaramie!
- Kyle miattad jött! És ez nem jó! Szeret téged! Nem érted? De nem szerethet! Nem szerethet téged! Az csak rosszat szülne! Mit szólna hozzá Jaramie? Vagy... – próbálta aggodalmát egy ideges nevetéssel tettetni, de engem nem tudott átverni! Kihallottam a szavai közül a valódi aggodalmának jelentését.
- Vagy te? – fejeztem be a félbe maradt mondatát.
- Nem rólam van itt szó! Nem ezt mondtam! – hadarta idegesen Carmen.
- De akartad! – mutattam rá vádlón.
- Nem! Nem akartam! Hogy is akarnék ilyet mondani! Ugyan mi közöm van hozzá? – ködösítette Carmen a nyilvánvalót.
- Héééééééé! Te! Te féltékeny vagy! Neked bejön Kyle! – rántottam le a leplet. És vádlón rávigyorogtam.
- Nem! – vágta rá gyorsan.
- Dehogy is nem! Az első perctől kezdve! Nekem nem tudsz hazudni! - a vigyorom még mindig nem lankadt le.
- Ho... Ho... Hogy tudsz ilyent feltételezni rólam? – szemét körbefuttatta a plafonon miközben előjött az az ideges nevetése. – Ez még viccnek is rossz! Hogy Kyle? Bejön? Nekem? – újabb ideges nevetés, ám most csípőre tett kézzel egybekötve.
- Nekem ne hazudj! Ki hallom a hazugságaid közül az igazságot tudod nagyon jól!- dorgáltam meg, és már az én kezem is a csípőmön lakolt.
- De... – Carment egy másik jól ismert hang szakította félbe.
- Sziasztok lányok! – köszöntött mosolyogva minket Kyle – Ki hazudik kinek?
- Oooo! Senki! – hárította volna el a témát Carmen bíborvörösre színezett bőrrel, de én most sarokba szorítom.
- Nem! Nem! Nem! Hacsak a bizonyos személyt Senkinek nem hívják... – egy jelentőségteljes pillantással Carmenre néztem, aki – ha lehet az előző ábrázatát fokozni – még vörösebb lett...
- Na mind egy! Oldjátok meg magatok lányok! – fordult ki Kyle a konyhából, majd vissza – Mire haza érünk üssetek össze valamit! A többiek – beleértve engem is -, szó szerint farkas éhesek lesznek... – kuncogott a maga viccén, majd tovább somfordált.
Mi meg egyedül maradunk a konyhában. Én a kételyeimmel, Carmen pedig a takargatott dolgaival...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése